Sziasztok! Közel egy év kihagyás után újra jelentkezem. Tudom, nem szép dolog volt itthagyni benneteket, csak pont egy nem túl jó szakaszába léptem az életemnek, de hálistennek már vége. Nagyon sajnálom hogy cserben hagytalak benneteket, de mostmár újult erővel tudom írni a blogot. Remélem vannak akik kitartanak mellette, és olvasni fogják újra :)))
Kendall szemszöge-
-Annyira örülök neked, hogy el sem tudod hinni. Ilyen jó
asszisztensem sem volt, mint te -nevettem el magam. Szegénykém olyan volt, mint
a paradicsom, tiszta vörös volt az arca, annyira elpirult.
-Igyekszem az lenni, és tényleg nagyon sajnálom, hogy
összetörtem a gitárt. Eskü kifizetem.
-Hagyjad csak, a lényeg, hogy nem lett semmi bajod. Igaz
sajnálom a gitárt, nem is volt olcsó, meg az egyik első saját hangszereim közé
tartozott, de mostmár mindegy. Nem haragszom. -olyan szorosan megölelt mint
eddig még soha.
-Köszönöm szépen, de mostmár megkaphatom a megígért
fagyimat? Kezdek éhes lenni -itt mindketten elnevettük magunkat. Ahogy séta
közben fogtuk egymás kezét, olyan érzésem volt mintha valaki követne minket, és
ezek a megérzések általában igazak is szoktak lenni, ezért óvatosan
körbenéztem, de nem láttam senkit. Próbáltam Bellával foglalkozni inkább.
-Mi a baj Kendall? Olyan furcsán néztél az előbb -nem
sikerült elrejtenem, észrevette. Nem akarom neki elmondani, így is van, volt
elég problémánk, de szerintem paparazzik követtek minket.
-Semmi, semmi, csak ráléptem egy kőre, és kicsit kellemetlen
érzés volt. Azért néztem olyan furcsán. Nyugi nincs semmi baj.
Isabella szemszöge.
Kicsit furcsa lett Kendall. Hiába tagadja, hogy nem, érzem,
van valami probléma. Vagy csak én parázom túl a dolgokat a múltkori Monicás
eset óta.
-Hahó, Bella, idefigyelnél rám? Kérdeztem mennyi fagyit
kérsz, de először nem válaszoltál, aztán meg németül motyogtál valamit. Vagy
mondd angolul vagy taníts meg engem is, hogy megértselek -ekkor eszméltem fel,
és nevettem el magamat vele együtt.
-Ohh bocsánat, csak kicsit elbambultam. Amúgy azt mondtam,
hogy kettő csokisat kérek, de én fizetem mindkettőt kárpótlásként a mai baleset
után.
-Jaa, így már értem. De szó sem lehet róla kisasszony. Én
hívtalak el fagyira, szóval én fizetek. De akkor legközelebb te leszel a soros.
-nem is kellett sokáig sorban állnunk, hamar megkaptuk a fagyinkat, elég kevés
vásárló volt előttünk -Itt szeretnéd enni, vagy vonuljunk el egy békésebb
helyre, és közben nyugodtan tudunk beszélni? Igazából nekem mindegy, de a
másodiknak jobban örülnék, így tied a döntés.
-Nagyon szépen köszönöm. -nyomta a kezembe, a hatalmas,
hűvös csodát. -Amúgy akartam is kérdezni, hogy keresünk-e egy nyugodt padot,
ott jobb lenni beszélgetni, itt hamarabb meghallják olyanok is akiknek nem
feltétlen kellene.
Olyan negyedóra sétálás után találtunk egy olyan részt, ami
mindentől és mindenkitől távol van. Kendall azt mondta, hogy ebben a parkban ez
a kedvenc helye, mert nem sokan járnak erre, így ha problémája van, tud egy
kicsit nyugodtan gondolkodni.
-Remélem tudod, hogy különleges vagy, mert erről a helyről
még Dustin se tud, pedig vele gyerekkorom óta barátok vagyunk. Veled együtt
körülbelül négyen tudnak ennek a helynek a létezéséről: Monica, de ő már
úgysincs az életemben, valamint két volt bandatársam, Carlos és James, akik mai
napig a legjobb barátaim.
-Ennek igazán örülök, hogy velem is megosztottad, így
legalább tudom, ha van valami baj hol keresselek. De hogyhogy Dustin nem tud
róla, a másik két srác meg igen? -olyan furcsának tűnt, mintha rejtegetne
valamit.
-Őszintén, annyira konkrétan én sem tudom megmondani, de
volt egy időszak, amikor nem igazán voltunk jóban, meg ott volt a másik banda,
a Big Time Rush, és a Heffron Drive addig szünetet tartott. Igaz Dustin velünk
tartott gitárosként, de akkor nem volt igazán sok idő a barátságunkra, és én
pont ebben az időszakban szoktam rá erre egy helyre, és Carlosék is csak a
véletlennek hála, hogy tudnak róla. Egyik LA-i koncertünk után iszogattunk, és
nagyon összevesztem az akkori barátnőmmel, mert megláttam, hogy egy számomra
ismeretlen sráccal csókolgatják egymást… Eljöttem a buli helyszínéről, de a két
jómadárnak volt annyi esze, hogy utánam jöjjenek.
-Akkor azért vagytok néha ilyen furcsák? Mondjuk nekem
alapjában furcsa még mindig ez az amerikai életstílus, de….
-Nincs de, szívesen beszélgetnék veled még órákat, meg lenne
is mondanivalóm, de ha nem akarsz a paparazzik áldozata lenni, akkor azonnal
menjünk -mutatott el balra. Megfogta a kezemet és szinte rohantunk a kamerák és
fényképezőgépek hada elől. Lehet a faggatózásokat megúsztuk egyelőre, de
jónéhány kép így is készülhetett rólunk.
Kendall szemszöge-
-Nagyon sajnálom, majdnem lett egy tök jó, nyugodt
délutánunk, de azért örültem neki -még pont azelőtt odaértünk az autómhoz, hogy
kérdezgetni tudtak volna minket, őt nem akarom belekeverni ennél jobban a
dolgokba.
-Semmi gond, így legalább nem unatkoztunk, meg ki is
fáradtam picit. Nagyon tudsz sietni -nevette el magát mellettem az anyósülésen.
-Tudod, megtanulja az ember ezt, ha itt él az USA-ban,
ráadásként még híresség is. Szerintem próbálj meg hozzászokni. Néha gyere velem
amikor edzek vagy éppen Yumát sétáltatom. Sokszor abban jobban kifáradok, mint
több óra kondizásban.
-Már szinte mondani is akartam, hogy amennyit áradozol a
malacról, igazán felajánlhatnád, hogy tartsak veled amikor elviszed sétálni.
Meg közben kávézhatunk is egyet. De remélem most nem öntöd rám -nevette el magát,
majd lassan közelebb hajoltam hozzá és újra megcsókoltam.